Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Bokodi-hűtőtó

Bokod község mellett található a Vértesi Erőmű ZRt. Oroszlányi erőműve, mely a '60-as évektől egészen 2015 végéig működött. Az erőmű hűtőtavát (Bokodi-tó) az 1960-as években létesítették, az Által-ér táplálja. A tó vízfelülete felett látható az ún. "lebegő falu" (cölöpökre épített, fapallókon keresztül megközelíthető hétvégi házak halmaza). 

A legegyszerűbb megközelítési lehetőség - távolabbról érkezőknek-: az autópályáról az oroszlányi leágazásánál lehajtva, majd Oroszlány irányában továbbhajtva elérünk Oroszlányig, a városba beérve az első körforgalomnál jobbra kihajtunk (első kihajtási lehetőségnél), majd azon az úton továbbhaladva egyenesen megyünk, míg a tónak nem "ütközünk". 

Nem "fotós" szemmel nézve a Bokodi-tó első pillanatban valószínűleg csalódás lesz. A környező parti terület rendezetlen, szemetes benyomást kelt.

Kinek ajánlom? (szubjektív vélemény)

1./ fotósoknak,

2./ horgászoknak (bérelhető bungallók is vannak).

Kinek nem ajánlom? (szubjektív vélemény)

Aki azt hiszi élőben is olyan lesz mint a fotókon... a Bokodi-tóról készített fotók fotók jellemzően túlhúzott színvilágú, agyonretusált képek... a valóság ehhez képest szürke, de kétségtelenül érdekes, egyedi. Aki csak azért kirándulna ide (és nem fotós, vagy hobbi fotós), hogy a "lebegő falut" lássa, ne tegye. De aki több látnivaló megtekintése közé felvette ezt is, mint célpontot és a környéken kirándul, nézze meg. A környéken sok látnivaló, illetve túrázási lehetőség akad.